Forex Trade Manager

forex trade manager

ForexTradeManager-doboz-polcon-vilagos-also-arnyekkal-300pxKöztudott, hogy a tőzsde vagy forex kereskedés során a stresszmentes, stabil pénztermeléshez az egyik legjobb módszer a pozíció építés.

Ennek oka egyszerű. Pozíció építéssel lehet elérni a legkissebb kockázat mellett, a legnagyobb profitot úgy, hogy közben nem kell a “legjobb” helyen belépni. (Legalábbis a ForexKurzus által oktatott pozícióépítéses módszerrel így van)

Azonban az is igaz, hogy sok kereskedő különböző lelki okok miatt nem tud megfelelően pozíciót építeni. (kételkedik benne, hogy ráépítsen e vagy sem, "nagy" nyereség esetén késztetést érez arra, hogy lezárja a pozíciót, túl hamar veszi ki a kockázatot a trade-ből, túl hamar épít rá, és még sorolhatnánk…)

Emiatt inkább nem épít pozíciót, vagy nem megfelelően, melynek következtében nem részesedik az igazán kiemelkedő profitokból!

Ha a trader nem nem pozíció építés segítségével kereskedik, akkor a kielégítő eredmény eléréséhez általában nagy találati arányra van szükség.

Azonban azt tapasztaltuk, hogy sokkal nyugodtabb a trader akkor, ha olyan stratégiával kereskedik, amely lehetővé teszi neki azt, hogy akár kevés trade-el, alacsony kockázattal, kis találati aránnyal is nyereséges legyen hosszútávon. A helyzet az, hogy az emberi elme jobban befogadja az arra való törekvést, hogy kevésszer nyerjünk sokat, mint azt, hogy sokszor nyerjünk kicsit! (Ennek okairól, és más emberi elme működésvel kapcsolatos ismeretről részletesebben esik szó speciális, személyiségfejlesztési alapokra helyezett forex tanfolyamunkon)

A pozícióépítés, és az egyéb hatékony kereskedési stílusok során fellépő érzelmek, melyek befolyásolják eredményességünket, nagyon nehezen iktathatóak ki. Ehhez általában hosszú évekre van szükség, melyet személyiségünk fejlesztésével kell töltsünk.

Hisz ne feledje! Nem az a cél, hogy pénzt csináljuk, hanem az, hogy pénzt csináljunk, és közben jól érezzük magunkat!

Azon mentális kihívások leküzdésére, melyek a kereskedés során fellépnek, és elvághatnak a piacban lévő nyereségtől, megoldást nyújt a Forex Trade Manager segédprogram!

A Forex Trade Manager azokat a kereskedéshez nélkülözhetetlen funkciókat tartalmazza, melyekre mindenképp szüksége van a forex piacon.

Lehetővé teszi, hogy Ön pontosan ki tudja számolni a várható kockázathoz mérten, hogy mekkora összeggel (LOT) lépjen piacra. Mindezt egyszerűen, néhány segédvonal behúzásával. Azt is lehetővé teszi e mellett, hogy ha az elemzésünk során meghatározott zónába beér az árfolyam, és "parancsot" adunk rá, akkor mérlegelje a kockázatot, kiszámolja a kockázatot, megnyissa a pozíciót ennek megfelelő LOT - al, és elhelyezze a stoploss - t az általunk kijelölt megfelelő helyre! Sőt, minderről még üzenetet is küld nekünk. Ennek köszönhetően nem kell kapkodnia, stresszelnie pozícióba lépés előtt, és nem kell egész nap a gép előtt görnyednie a megfelelő pillanatra várva.

Mindemellett tartalmaz még sok elképesztő funkciót, hogy a legkevesebb idő ráfordításával, érzelmi nyomás nélkül, a legtöbb nyereséget tudja "kivenni" a piacból!

A program a pozícióépítéssel egybekötött stratégiák támogatása mellett segítséget nyújt azon tradereknek is, akik nem pozícióépítéssel kereskednek!

A segédprogram Metatrader4 felületen működik.

35 rendkívül hasznos funkciót támogat, mely részletes leírását  lejjebb tekintheti meg.

  • Minden számlatípuson használható (akár micro is)
  • Minden devizapáron használható
  • Minden idősíkon használható
  • Beállítható kockázati szint
  • Kockázatelemző - Kockázatkezelő funkciók
  • Semmi lényegtelen töltelék funkció
  • Jó áttekinthetőség
  • Többféle pozícióépítési technikát támogat

Forex Trade Manager  funkcióinak listája:

 

  • Trend irányának kijelzése (Trend, vagy épp oldalazás van. Minden idősík)
  • Aznapi nyitóár kijelzése vizuálisan
  • Aznapi legalacsonyabb pont kijelzése vizuálisan
  • Aznapi legmagasabb pont kijelzése vizuálisan
  • Aktuális spread kijelzése (Választható sarokban)
  • Aktuális ATR értékének kijelzése (Értéke állítható)
  • Nyitási kockázatszámoló (Beállítható kockázati szint)
  • Pozíciónyitáskor automatikus stop elhelyezés! (Bármilyen jelzésnél)
  • Több tipusú pozícióépítési technika támogatása (A profit visszaforgatás % - os mértéke beállítható, vagy akár azonos lottal is építkezhetünk)
  • Manuális stop loss és take profit elhelyezésre is ad lehetőséget
  • Teljes számla aktuális kockázatának kijelzése (összegben és százalékban)
  • Hangjelzés előre beállított vonal elérésekor - átzárásakor
  • Hangjelzés pozíciónyitáskor
  • Email értesítés pozíciónyitáskor
  • Email értesítés előre beállított vonal elérésekor - átzárásakor
  • Egérmozgatással állítható Célár - Stopszint
  • Az instrumentum aktuális nyereség - veszteségének kijelzése
  • Az instrumentumon nyitható pozícióméret kijelzése (Az előre beállított kockázatnak megfelelően)
  • Profitbecslő funkció (A számla divizanemében, és százalékban)
  • Biztonsági profitkivét (beállítható, hogy adott százalék nyereségének elérésekor automatikusan zárja az összes pozíciót)
  • Gyertyazárásig hátralévő idő kijelzése (Választható sarokban)
  • Kockázat/Hozam Meghatározási lehetőség (Vizuálisan, segédvonalakkal)
  • Automata poziciónyitás 7 féleképp!!! (4 típusú gyertyakonfiguráció, Trendvonal törés, Kitörés - Letörés, Speciális indikátorral való pozíciónyitás)
  • Automata kockázatcsökkentő mód (2 tipusú)
  • Következő pozíció kötési mennyiségének kijelzése
  • Aktuális instrumentumon nyitott pozíciók összértékének kijelzése
  • Aktuális instrumentum összes kockázatának kijelzése (összegben és százalékban)
  • Az adott instrumentumon aktuálisan nyitva lévő pozíciók számának kijelzése
  • Automata lot kerekítés (Választható. Kissebb számlaméretnél fontos)
  • Psar követőstop
  • FK trailing követőstop /speciális követőstop/
  • Százalékos követőstop (beállítható, hogy az eddig elért nyereség mekkora százalékát adja vissza a piacnak)
  • Több pozíció egyidejű zárásának lehetősége manuálisan
  • Magic number

 

A Forex Trade Manager egy teljesen egyedülálló segédprogram, melynek piacra kerülését több, mint 2 év fejlesztése tette lehetővé. Magunk mindössze 2 ehhez hasonló programot ismerünk csak a piacon. Azokat a segédeket megvásárolni nem lehet, mindössze bérletre kínálják a forgalmazók.

Azon kereskedési segédek éves bérleti díja  100.000 - 200.000 Ft közt mozog, és bár elég sok funkcióval rendelkeznek, mégsem foghatóak a Forex Trade Manager praktikusságához, sokoldalúságához, felhasználóbarát kezeléséhez!

Mindettől függetlenül a Forex Trade Manager árát egy ideig az alábbi kedvező díjban határoztuk meg.

A Forex Trade Manager jelenlegi ára mindössze: 150.000. Ft +áfa (190.500 Ft)
A vásárlás után minden további évben "szoftver díj" fizetendő, mely magában foglalja frissítéséket, további fejlesztéseket. A Forex Trade Manager megrendeléskor egy éves "szoftver díjat" tartalmaz.

Éves "Szoftver díj" mindössze: 20.000 Ft +áfa (25.400 Ft)

Egy Forex Trade Manager megrendelése egy LIVE, és korlátlan DEMO számlán történő használatot tesz lehetővé!

 

Megrendelés menete:

  1. Töltse ki a megrendelőlapot
  2. Felvesszük Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségen
  3. Egyenlítse ki a választott termék árát az előzetesen megbeszélt fizetési módon
  4. A termék vételárának kiegyenlítését követően emailben küldjük önnek a Forex Trade Managert, a hozzá tartozó használati útmutatóval együtt.

 

Megrendelés:

 

[sc:ForexTradeManager-megrendelo ]

A megrendelés gombra kattintva Ön megértette, és elfogadja a jelentkezés feltételeit, és ennek megfelelően rendeli meg a Forex Trade Manager programot.

Scroll to top

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. további információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás