Küldetésünk, hogy segítünk az embereknek megérteni, hogyan érhetik el a pénzügyi függetlenséget a mai világban.
Tapasztalataink szerint ahhoz, hogy valóban anyagilag függetlenné váljunk, nem elég csupán pénzt keresni és megtakarítani, hanem meg kell tanulnunk, hogyan kezeljük a pénzünket úgy, hogy abból több legyen, és ne kelljen másra bíznunk a pénzügyeink irányítását.
A FOREX kereskedés különösen jó eszköze lehet a pénzügyi függetlenség elérésének, mivel ez a piac ma már bárki számára elérhető. A megfelelő stratégiák és tudás alkalmazásával elérhetjük a kitűzött célokat, és biztos alapot teremthetünk pénzügyi jövőnknek.
Hiszünk benne, hogy bárki képes saját kezébe venni anyagi helyzete irányítását, ha a megfelelő tudást és eszközöket alkalmazza.
AKI A KÉPZÉSEKET VEZETI
Göblyös Károly vagyok, közel 33 éve dolgozom aktívan különböző területeken, aminek köszönhetően széleskörű tapasztalatra tettem szert az élet sok aspektusában.
Az évek során számos tevékenységet kipróbáltam, de mindig az olyan munkák töltöttek el igazán örömmel, amelyekben mások segítésére, tanítására nyílt lehetőségem.
Körülbelül 26 éve kezdtem el az értékesítési és oktatási pályát, ahol különböző területeken szerzett tapasztalataimat összegyűjtve, megértés-alapú oktatási módszereket alkalmaztam.
Azóta többször is részt vettem különböző vállalatok rendezvényein és képzésein vendég előadóként, hogy megoszthassam tapasztalatiam a jelenlévőkkel.
Mindig érdekelt, miért sikeres az egyik ember, míg a másik nem, ezért közel 30 évvel ezelőtt elindultam az önfejlesztés útján. Önmagam fejlesztése során képzéseken, tréningeken, könyveken és hanganyagokon keresztül mélyítettem tudásomat. Szerencsére olyan kivételes tudású személyektől is tanulhattam, akiknek eredményessége és tapasztalata komoly hatással volt rám. A tanulmányaim során különféle irányzatokat és filozófiákat tanulmányoztam, amelyek segítettek megérteni az élet univerzális törvényszerűségeit, amelyek minden területen érvényesek.
Hiszem, hogy a tudás akkor válik igazán sajátunkká, ha nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is alkalmazzuk. Ezért minden megszerzett információt folyamatosan beépítettem a saját életembe, így sokszínű tapasztalatokra tettem szert, amelyek segítenek másoknak is a fejlődésben.
Az önfejlesztés iránti elkötelezettségem és szeretetem a mai napig meghatározó része életemnek. Az évek során a mélypontokat és csúcspontokat is átélve jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy a szabad élethez nemcsak önismereti, hanem pénzügyi és gyakorlati tudásra is szükség van. Éppen ezért a pénzügyi területen is folyamatosan képeztem magam.
Közben rájöttem, hogy a számomra leginkább kedvelt tevékenység mások segítése, így találtam meg a küldetésemet, ami arra ösztönöz, hogy ezen tapasztalataimat minél szélesebb körben megosszam.
Az üzleti életben több mint 25, míg a pénzügyi termékekkel való kereskedésben – forex, tőzsde, kripto – közel 15 éve vagyok jelen.
Eredményes kereskedőként és oktatóként, valamint tapasztalva, hogy a sikeres FOREX kereskedéshez nemcsak technikai tudás, hanem a megfelelő szemlélet is szükséges, arra az elhatározásra jutottam, hogy létrehozzak egy olyan saját filozófiámra épülő FOREX tanfolyamot, amely segít a sikeres kereskedés alapjainak elsajátításában.
Így jött létre 2011 végén az All-In-One FOREX Tanfolyam, amely az alapoktól segít elindulni mindenkinek, aki nyitott a pénzügyi piacok világára. Az elmúlt 10+ évben sokan tapasztalták meg a képzés hatékonyságát, és örömmel tölt el, hogy segíthettem nekik abban, hogy megszerezzék a szükséges ismereteket a sikeres kereskedővé váláshoz, és egy szabadabb, kiegyensúlyozottabb élet felé tegyenek lépéseket.
A jövőben is azon leszek, hogy minél több embernek segíthessek a kereskedés és a pénzügyi függetlenség elérésében.
Göblyös Károly / Tanfolyamvezető - Forex Coach