Volt egy időszakom, amikor állandó zűrzavar közepette éltem. De aztán, jó pár éve már, véletlenül ráakadtam a túlbonyolított életforma megfelelő ellenszerére. Különös módon a választ egy üzleti válság hozta meg, de a magánéletemre is alkalmazni tudtam.
1962 telén történt. 29 éves voltam akkor, feleségem és négy gyermekem volt. Az Indiana-beli Fort Wayne-ben dolgoztam egy étteremláncnak. A főnököm érdekeltségi körébe tartozó négy egység Ohióban volt, Columbus városban, és nagyon nagy bajba kerültek. A főnököm megpróbálta eladni õket, de nem akadt rájuk vevõ.
Úgy éreztem, kezdhetnék velük valamit. Mondhatják, hogy túlságosan bíztam a megérzéseimben, de addigra már 17 évi vendéglátóipari tapasztalat állt mögöttem. Nos tehát, ezzel a columbusi válsággal kapcsolatban az intuícióm azt súgta, nagyszerű lehetőséget kínál.
Január elején elmentem Columbusba felmérni a helyzetet. A forgalom nagyon gyenge volt; a vezetõség még inkább. Volt azonban egy ember, aki időről idõre bejárt, és akit nagyon kedveltem; már évek óta ismertem őt. Színes egyéniség volt, Kentuckyból származott, és volt egy szokatlan receptje a rántott csirke elkészítésére. Harland Sandersnek hívták, de mindenki Ezredesnek szólította.
Az Ezredes mögött hosszú, munkás évek álltak, franchise-okat árult a rántott csirkéjére vendéglőknek. Érdekeltsége volt a mi négy veszteséges éttermünkben is. Sok pénzzel tartoztunk neki, és biztos lehetett benne, hogy ha az éttermeink csődbe mennek, sosem látja viszont a pénzét. De még ő sem örült a jövetelemnek.
Mérlegeltem az utazás mellett és ellen szóló érveket, hosszan imádkoztam, majd végül úgy döntöttem, hogy odamegyek.
Mindenkinek tartoztunk. Még az Ezredes is csak azonnali készpénzfizetés ellenében szállította titkos fűszereit. Ki vethetett követ rá? Nem akarta minden pénzét elveszíteni.
Éjt nappá téve dolgoztam, de nem mutatkozott jelentõs javulás. Az volt az érzésem, hogy a megoldás majd kiszúrja a szememet, mégsem veszem észre.
Körbejártam mind a négy éttermet abban a reményben, hogy meglelem a választ. Végigvizslattam az összes savanyúságot, az olívabogyókat, a szószokat, a leveseket. A készleteinkre nem lehet panasz, gondoltam. Tíz perc alatt kiszolgáltuk a vendégeket. A választékunk bőséges volt, a babfőzeléktől az Ezredes rántott csirkéjéig mindent árultunk.
Elmentem egy városi rádióállomáshoz, hogy megnézzem, mit tehetek a reklámozás ügyében. Megköszörültem a torkomat, és azt mondtam az igazgatónak:
- Nézze ... átmenetileg vagy egy kis gondunk a készpénzáramlással. Maga szerint lenne rá lehetőség, hogy egy kicsit később fizessünk?
Némi gondolkodás után így felelt:
- Ide figyeljen, Thomas! Az a rántott csirke a legjobb az egész kínálatukban. Egy kis csirkéért cserébe adhatok néhány hirdetést.
A hazafelé vezető úton remek hangulatban voltam, napok óta először. Hála istennek előbbre léptünk!
Hirtelen olyan erővel hasított belém a felismerés, hogy majdnem lesodródtam az útról - az Ezredes csirkéje!
Ahelyett, hogy hazavezettem volna, megfordultam és az egyik éttermünk felé vettem az irányt. Azonnal a kamrába mentem, és szemem elé tárult a raktárkészlet. Íme, ott volt minden: ott sorakoztak a különféle savanyúságok, az olajbogyók, a szószok, a levesek és a többi más. Hát persze, hogy elég sok mindenünk volt raktáron - túl sok minden! Egyszerűsíteni kellett.
"Ki kell emelni a pozitívumot", és a mi pozitívumunk Sanders kentuckyi rántott csirkéje volt.
Minél többet gondolkoztam rajta, annál világosabbá vált elõttem minden. Ha eladom az egész drága raktárkészletet, lesz elég készpénzem, hogy megvegyem a csirkét és az Ezredes fűszereit. Fenn tudom tartani a jó minőséget. Az egyszerűség vádja alól nem menekülhetek, de éppen ebben láttam az ötlet erősségét.
A forgalom megnőtt. Az elkövetkező hetekben megváltoztattuk a nevünket: Sanders Ezredes boltja, "Kentucky Fried Chicken" elvitelre, ez díszelgett a cégérünkön. Vödrökben és hordókban árultuk a csirkét, melyekrõl az Ezredes sugárzó arca mosolygott a vevőre. A forgalom egyre csak nõtt, és elérkezett a napja, hogy végre átnyújthattam az Ezredesnek egy csekket az egész tartozásunkról. Az idős ember keze remegett, és könnyes lett a szeme.
Ez tehát a válasz, amit bárki alkalmazhat az üzleti vagy a magánéletben. Egyszerűsítsenek! Söpörjék le a polcokról a fölösleges holmikat! Csökkentsék a választékot, hogy helyet csináljanak annak, ami igazán fontos! Mondjanak nemet a triviális dolgokra; mondjanak igent istennek!
Amikor megnyitottam első saját éttermemet, szem előtt tartottam ezt az elvet. Az ételválasztékot kicsire terveztem. Gondoltam, csinálok egy kis éttermet Tiffany-lámpákkal és Brentwood-székekkel, melyek illenek a régi stílusú hamburgeremhez. A helyet pedig a lányomról nevezem el. Wendy's-nek hívom...
Dave Thomas
(Részlet Jack Canfield, Mark Victor Hansen: Erőleves a Dolgozó Léleknek című könyvéből)