1923-ban legrangosabb vezetőink és leggazdagabb üzletembereink megbeszélést tartottak a chicagói Edgewater Beach Hotelben. Köztük volt Charles Schwab, a legnagyobb független acélipari vállalat elnöke; Samuel Insull, a világ legnagyobb közszolgáltatási vállalatának elnöke: Howard Hopson, a legnagyobb gázmű elnöke; Ivar Kreuger, az International Match Co. elnöke, mely akkoriban a világ egyik legnagyobb vállalata volt; Leon Frazier, a Bank of International Settlements elnöke; Richard Whitney, a New York-i tőzsde elnöke; Arthur Cotton és Jesse Livermore, vezető tőzsdei spekulánsok; és Albert Fall, Harding elnök kabinetjének tagja.
Huszonöt év múltán a fent említett kilenc vezető üzletember a következő sorsra jutott: Schwab nincstelenként halt meg, miután öt évig élt kölcsönökből. Insull szintén szegényen szenderült jobb létre külföldön. Kreuger és Cotton ugyancsak elszegényedtek, mire elérte őket a végzet. Hopson megőrült. Whitney és Albert Fall börtönből szabadultak éppen. Frazier és Livermore öngyilkosságot követtek el.
Kétlem, hogy bárki meg tudná mondani, mi is történt valójában ezekkel az emberekkel. Ha odafigyelünk a dátumra, 1923, nem sokkal az 1929-es piaci összeomlás és gazdagsági válság előtt volt, mely feltételezésem szerint nagy hatást gyakorolt ezeknek az embereknek az életére. Mire akarok ezzel kilyukadni? Manapság sokkal gyorsabb változások közepette élünk, mint ők akkor.
Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő 25 év során számos felfelé és lefelé ívelő korszak követi majd egymást a gazdaságban, és ezek ugyanúgy befolyásolják majd az akkor élő nagyságok életét, mint a korábbiak a felsoroltakét. Aggasztó, hogy sokan túl nagy hangsúlyt helyeznek a pénzre ahelyett, hogy legnagyobb értékükre, a tanulásra összpontosítanának. Aki rugalmas, nyitott és hajlandó tanulni, egyre gazdagabb lesz a változások közepette. Aki ellenben azt hiszi, hogy a pénz oldja meg a problémáit, annak nehéz dolga lesz a pénzszerzéssel. Az intelligencia oldja meg a problémákat és teremt pénzt. A pénzügyi intelligencia nélkül szerzett pénz ebül jött, ezért ebül is vész.
A legtöbb ember nem veszi észre, hogy nem az a lényeg, milyen sok pénzt szerzünk, hanem, hogy mennyit tartunk meg. Mindannyian hallottunk már történeteket lottónyertesekről, akik eredendően szegények, azután hirtelen meggazdagszanak, majd ismét elszegényednek. Milliókat nyernek, és mégis hamarosan oda jutnak vissza, ahonnan elkezdték. Ismerjük azoknak a sportolóknak a történetét is, akik 24 éves korukban évi több millió dollárt keresnek, majd 34 évesen a híd alatt alszanak. A ma reggeli lapban olvastam egy kosárlabdázóról, aki egy éve milliomos volt. Ma a barátait, az ügyvédjét és a könyvelőjét vádolja, amiért megfosztották őt a pénzétől, és egy autómosóban dolgozik minimálbérért.
Még csak 29 éves. Az autómosóból is kipenderítették, mert nem volt hajlandó levenni az ujjáról a bajnokságon nyert gyűrűt, miközben a kocsikat törölgette, emiatt került be az újságba. Kérvényezi, hogy visszavegyék, panaszkodik a nehéz helyzete miatt és a diszkriminációra hivatkozik, továbbá arra, hogy a gyűrű az egyetlen vagyona. Azt állítja, ha azt is elveszik tőle, végképp összeomlik.
1997-ben rengeteg ember lett milliomos egyik napról a másikra. Megismétlődött a 20-as évek csodája. Én igazán örülök neki, hogy az emberek egyre gazdagabbak, de még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy hosszú távon nem az a lényeg, mennyi pénzt halmoz fel az ember, hanem, hogy mennyit tud megtartani, és hány nemzedéken át sikerül megőrizni a vagyont.
Amikor tehát azt kérdik tőlem, "Hol kezdjem, el?" vagy "Hogyan lehetek gyorsan gazdag?", nagyot csalódnak a válaszomban. Azt mondom, amit gazdag apám mondott nekem gyerekkoromban: "Ha gazdag akarsz lenni, pénzügyi műveltséget kell szerezned."
Részlet Robert T. Kiyosaki és Sharon L. Lechter: Gazdag papa, szegény papa című könyvéből