Amikor a gyerekeink kicsik voltak, gyakran olvastuk nekik a kis mozdonyról szóló mesét, amelynek címe: The Little Engine That Could. Az évek során sok ezer fiatal hallotta ezt a történetet, és értette meg az üzenetét: semmi sincs, ami helyettesíthetné azt a meggyőződést, hogy a kemény munka és az erőfeszítés mindig meghozza a gyümölcsét.
Ha ki kellene választanom egy olyan tulajdonságot, olyan személyes vonást, amitől szerintem a leginkább függ a siker, az állhatatosságot választanám. Az elszántságot. A szilárdságot, hogy végigcsinálom a dolgot, és ha hetvenszer kiütnek, hetvenszer felállok a padlóról, és ezt mondom: „Jöjjön a hetvenegyedik menet!”
Természetesen vannak, akik az állhatatosságot összetévesztik a makacssággal. Azt gondolják, hogy az elszántság és az öszvér-konokság egy és ugyanaz. De nem ugyanaz.
Valaki lehet ostobán és terméketlenül makacs. Lehet makacs majdnem mindenben, kezdve attól, hogy szerinte a víz nem nedves, és követelheti, hogy az idő álljon meg. A makacsság néha önmagáért való, és semmi köze sincs a valósághoz, vagy a cselekvéshez.
Az állhatatosság ezzel szemben olyan makacsság, amely mögött konkrét szándék húzódik meg.Elszántság, amely egy célra irányul. Egy szótár a következőképpen határozza meg az állhatatosságot: „kitartó akarat a létezésre, következetes harc a kedvezőtlen körülmények dacára. ”Az állhatatosságot egyvalami emeli messze a makacsság fölé: az, hogy egy konkrét cél melletti döntéshez kapcsolódik.
A véletlenszerű, cél nélküli makacsság idegesítő tulajdonság, de az az állhatatosság, ami egy döntést követ, lehet olyan tényező, amely már önmagában is meghatározza, hogy az egyénre siker vagy kudarc vár.
Még a középiskolában volt egy élményem, ami megtanított arra, hogy becsüljem a kemény döntéseket és ezek állhatatos követését. Az első osztályt a Grand Rapids Keresztény Középiskolában jártam, ami magániskola volt. Egyáltalán nem érdekelt, hogy magániskolába járok, és ez egy halom pénzébe kerül apámnak. Egyszerűen ott voltam. Szaladgáltam a lányok után és valahogy ellógtam az időt. Nem voltam a világ legjobb tanulója, ezért én az a fajta ember vagyok, akinek igyekeznie kell - én viszont nem igyekeztem! Valójában semmiből sem buktam meg, bár latinból csak úgy tudtam nagy nehezen átcsúszni, hogy megígértem, nem veszem fel többé a tárgyaim közé.
Apám, látva első éves jegyeimet, meglehetősen boldogtalan volt, ezért ezt mondta: „Nos, fiam, ha a dolgok így állnak, ha te úgyis ellógod az idődet, nem dobom ki a pénzemet, hogy magániskolába járassalak.”
Így aztán a következőévben állami iskolába mentem. Nem szerettem ott lenni, és amikor közeledett a harmadik év, azt mondtam apámnak, vissza akarok menni a Keresztény Középiskolába. „Hm, hm - mondta, - ha visszamész, gondolom, tisztában vagy vele, hogy magadnak kell fizetned a tandíjat.” Ez világos beszéd volt. Maradhatok az állami iskolában, vagy visszamehetek a Keresztény Középiskolába. Nekem kellett eldöntenem. De ha abba az iskolába megyek, amelyet előnyben részesítek, kemény munka vár rám, hogy fizetni tudjam a„fuvart”.
Kiszámítottam a költségeket. Egy benzinkútnál dolgoztam, ezért úgy gondoltam, lesz elég pénzem tandíjra. Azt mondtam tehát: „Átmegyek a Keresztény Középiskolába, és magam fogom fizetni a díjat. ”Ez volt életemben az első eset, hogy komoly döntést hoztam, olyan döntést, amelyet végig kellett csinálnom, amelyet állhatatossággal és elszántsággal kellett aládúcolnom.
Úgy tekintek vissza arra az őszi napra, mint fejlődésem fontos állomására. Életem olyan pillanata volt, amikor nemcsak magam döntöttem egy dologban, de kész voltam vállalni a következményeket is, mondván: „Ez az ára, és én megfizetem.” (Hogy befejezzem a történetet, a szüleim aztán segítették a taníttatásomat, látva, hogy az elhatározásom szilárd.)
Komoly akaratra van szükség, hogy az ember állhatatosan kitartson a döntés emellett. Egyesek sosem fogják megtudni, képesek-e igazi eltökéltségre, mert sosem feszülnek neki, hogy elkötelezzék magukat egy olyan döntés mellet, amelynek megvalósítása átdolgozott éjszakákat és nap mint nap kemény munkát igényelhet.
Részlet Richard DeVos: HIGGY! című könyvéből