Az jelenti a legnagyobb sikert, ha elégedett vagy magaddal.

Habár leggyakrabban a pénzzel mérjük sikert, mégsem a pénz a siker egyetlen mércéje, az csak egy mérce a sok közül.
Természetesen fontos mérce, ám az igazi sikert az jelenti, ha érzed, hogy jól végezted el a munkádat, és elérted a magad elé kitűzött célt.

Einstein például soha életében nem volt gazdag ember. Mondhatná-e azonban bárki is, hogy sikertelen ember volt? Einstein hivatása csúcsaira hágott, megváltoztatta a világot mert tudta, hogy mit akar csinálni, és terve is volt, hogyan valósítsa ezt meg.

Hogyan tudod sikerre ösztönözni magad?

A válasz: neked is az Einstein és a hozzá hasonló sikeres emberek által követett módszert kell követned. Fejlessz ki magadban olthatatlan vágyat
valami iránt, amit nagyon szeretnél megszerezni, s így ösztönözd magad egy fontos cél elérésére, amit magad elé tűztél.

Ne feledd, óriási a különbség a szimpla sóvárgás és az elszántság között; mást jelent vágyakozni valami után, és megint mást elszántan megszerezni valamit.

Ha a leküzdhetetlen vágy ereje megvan, az intenzitása hamar kifejlődik, s annak ereje félresöpör az útból minden akadályt, ami azelőtt leküzdhetetlennek tűnt.

Minden lehetséges az olyan ember számára, aki hisz benne. Tűzz ki magad elé egy határozott életcélt! írd le!

Vésd az eszedbe! Minden gondolatoddal, minden energiáddal azon légy, hogy elérd ezt a célt! Ne hagyd, hogy pillanatnyi kudarcok eltereljék a figyelmed, inkább a rosszban is keress valami jót, hogy a későbbiekben, miközben célod elérésére törekszel, azok a tapasztalatok is gazdagítsanak!

Amikor Henry Ford első, ló nélküli homokfutóján dolgozott, a nála kevésbé előrelátó emberek -rokonai és szomszédjai közül sokan- kinevették. Egyesek, "bolond feltalálónak" nevezték.

Bolond vagy sem, Ford tudta, mit akar - és leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megvalósítsa az elképzelését. Nem létezett akadály vagy korlát, amelyet hajlandó lett volna figyelembe venni.

Semmilyen hivatalos oktatásban nem részesült, autószerelést sem tanult soha, mindent egyedül tanult meg, folyton képezte magát.
Semmi sem jelenthet azonban akadályt egy olyan ember számára, aki eltökélte, hogy megvalósítja az életcélját.

Ford megváltoztatta egész Amerikát. Tömeggyártással készült autói lehetővé tették az átlagemberek számára is az autózást, a tömegek előtt megnyílt az ország, kitágult a táj.

Egész iparágak települtek az autó köré: Ford, Thin Lizzie-je" nélkül nem lett volna szükség az országúthálózatra (sem a felépítésükhöz szükséges munkások munkájára), sem az útmenti benzinkutakra, gyorsétkezde-hálózatokra és motelekre.

John Wanamaker példája ugyanezt támasztja alá; ő Philadelphiában volt bolti eladó. Már a kezdetben elhatározta, hogy egy szép napon neki is lesz egy ugyanolyan boltja, mint amilyenben dolgozik. Amikor ezt közölte a főnökével, a bolt tulajdonosa nagyot kacagott.

- Te John, hiszen arra sincs pénzed, hogy egy öltönyt vegyél magadnak, vagy tévedek?

- Persze, hogy nincs. - mondta Wanamaker. - De akkor is akarok egy ilyen boltot. Vagy még egy ennél is jobbat! És meg is szerzem!

Sikere csúcspontján Wanamaker az ország egyik legnagyobb kereskedelmi létesítményének volt a tulajdonosa.

„Hivatalos iskolai végzettségem szinte nincs is - mondta
évekkel később Wanamaker. - A tudást úgy szedtem magamra ahogy a gőzmozdony veszi magához a vizet. Apránként, menet
közben kortyolgattam belőle.”

Ne feledd, amit az emberi elme el tud képzelni, amiben hinni tud, azt meg is tudja valósítani.

Az az ember, aki elszántan tör a siker felé, akárhol tartson is az életben, bármely eszköz legyen a birtokában, azt a legjobb tudása szerint használja, s mindent megszerez, amire szüksége van menet közben.

Akárhol tartasz is láss hozzá, még ma!

Részlet Napoleon Hill, 52 lépés a gazdagsághoz című könyvéből.

HA TETSZETT OSZD MEG MÁSSAL IS

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top

A FOREX Tanfolyam részletes tematikája

  • Piaci alapismeretek, a FOREX működése
    • Technikai információk
    • Számítások, képletek
    • Kereskedési szemléletek, módszerek
  • Technikai elemzés (Gyakorlatias szemléltetéssel)  
    • Trendek
    • Gyertyaalakzatok - gyertya konfigurációk
    • Chart alakzatok
    • Indikátorok
    • Egyéb eszközök a kereskedéshez
  • Kereskedői szoftver bemutatása, gyakorlás (Metatrader 4)
  • Forex Brókerválasztás  
    • Ismertetése a különböző bróker típusoknak
    • Ötletek, tippek,
  • Kockázatkezelés
    • Kockázatelemzés
    • Kockázatszámítás
    • Pénzkezelési szabályok
  • Kereskedés lélektana (Tőzsdepszichológia)  
    • Kereskedés során fellépő érzelmek, és kezelésük jelentőssége
    • Mi mozgatja az embereket
    • Ugyanazzal a kereskedési stratégiával miért sikeres egyik ember, míg a másik nem
    • Ötletek, gyakorlatok a megfelelő lelki állóképesség kialakításához
    • A siker, mint tanulható rutin
  • Közös piacelemzés, gyakorlás
  • Saját stratégia felállítása  
    • Lépések a saját rendszer felállításához
    • Megbízhatóság ellenőrzés
    • Backteszt napló átadása, használatának bemutatása
  • Stratégiák bemutatása  
    • Belépési jelzések
    • Kockázatelemzés – Kockázatkezelés - Pénkezelés
    • Pozíció építés
    • Különböző módszerek ismertetése, különbségek bemutatása
    • Saját szemléletű pozíció építési módszer bemutatása
  • Forex Risk Manager  
    • Szoftver átadása
    • Ismertetés
    • Használatba vétele
  • Kereskedési trükkök
  • Különböző kereskedési szemléletek ismertetése, a mögöttük rejlő pszichológia
  • Közös kereskedés, gyakorlás, kérdések-válaszok.

Kereskedések indítása, managelése az éppen aktuális piaci lehetőségeknek megfelelően.

A tanfolyam első napjától a negyedikig folyamatosan esik szó olyan gondolkodásmód fejlesztéssel kapcsolatos témákról, amelyek ismerete elengedhetetlen a sikeres élethez, a sikeres kereskedéshez!

This will close in 0 seconds