Az anyaméh óvó-védő, életadó világként öleli körül a magzatot. Elhagyásával azután kiépítjük önmagunk szubjektív, szelektív, védelmező környezetét, biztonsági övezetét, azaz komfortzónáját. Ösztönösen mindenki érzi a korlátait, képességei határait. Lehet, hogy igazunk van, lehet, hogy nem, mindegy, de úgy véljük, hogy meg tudjuk ítélni, mi az, ami elérhető számunkra, belül esik lehetőségeink körén.
Ez az érzés általában nem tudatosodik a külső tudatszinteken. Ezért bármi is a vágyunk - pénz, siker, szerencse, harmonikus kapcsolat - , csupán jelenlegi komfortzónánk belső elvárásai szerint cselekedhetünk.
A komfortzóna amolyan védőburokként ölel körül bennünket. Minden olyan kívánságunk, vágyunk, ami kívül esik ezen a belső énképen testi - lelki stresszt okoz. Belső tudatunk mindent elkövet majd, hogy az így előírt mintákhoz igazítsa cselekedeteinket, és elejét vegye a szorongásnak, frusztrációnak, a kudarctól való félelemnek... ezáltal azonban pont attól foszt meg bennünket, amire a leginkább vágyunk. Az esetek egy részében a sikertől vagy a változástól való félelem mozgósítja belső tudatunkat, hogy minden erejével célunk ellen dolgozzon.
Ha ki akarunk törni ebből az ördögi körből, el kell hitetnünk agyunkkal, hogy végrehajtottuk a félelemébresztő új cselekedetet, ami azután kitágítja a komfortzónánk határait.
"Tag és Judith Powell"