Akkora leszel, mint a benned izzó vágy, vagy akkora, mint az a törekvés, amely uralkodik benned.
James Allen
A Vezetőkkel folytatott, több mint 3300 vizsgálatból kitűnik egy különleges tulajdonság, amely minden nagy vezetőnél megtalálható. Ez a tulajdonság a jövőkép látásának képessége. A nem vezetők lelki szemei előtt nem lebegnek semmiféle víziók.
Korábban azt állítottam, hogy az emberi történelem legfontosabb felfedezése az a megállapítás, hogy azzá válsz, amire legtöbbször gondolsz. Vajon mire gondolnak legtöbbször a vezetők? A vezetők a jövőre gondolnak, hogy merre tartanak, és hogy mit tudnak majd tenni a jövőben.
A nem vezetők ellenben a jelenen törik a fejüket, a pillanatnyi örömeikkel és gondjaikkal foglalkoznak. A múlton gondolkodnak és azon rágódnak, pedig ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni.
A JÖVŐDRE GONDOLJ
Ezt a vezetői tulajdonságot jövőorientációnak nevezzük. A vezetők a jövőre gondolnak és arra, hogy mit akarnak elérni, hova akarnak majd megérkezni az út végén. A vezetők azon gondolkodnak, mit akarnak elérni és azt hogyan érhetik el. Az a jó hírem, hogy amikor te is elkezdesz gondolatban a jövőd felé fordulni, akkor vezetőkhöz hasonlóan fogsz már gondolkodni, és hamarosan te is olyan eredményes leszel, mint ők.
A Harvard Egyetemen tanító dr. Edward Banfield arra a következtetésre jutott több mint ötvenévnyi kutatás után, hogy a „hosszú távú szemlélet" határozza meg leginkább a pénzügyi és személyes sikert az életben. Banfield meghatározása szerint a „hosszú távú szemlélet" nem más, mint „képesség több évnyire a jövőbe látni, miközben az ember a jelenben hoz döntéseket".
Ez a valaha tett felfedezések egyik legfontosabbika. Gondolj csak bele! Minél messzebbre hatolnak be a gondolataid a jövőbe, annál jobb döntéseket fogsz meghozni a jelenben annak érdekében, hogy az áhított jövő valóra váljon.
DOLGOZZ KI ÖTÉVES FANTÁZIÁT
A személyes stratégiai tervezés során természetesen a saját életedet is hosszú távon kell szemügyre venni. Legjobb, ha bármit csinálsz, az idealizációval kezded. Az idealizáció folyamatában egy öt évre szóló fantáziát dolgozol ki magadnak, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy milyen lesz majd az életed öt esztendő múlva, ha minden szempontból tökéletes lenne.
KÉPZELD AZT, HOGY NEM KORLÁTOZ SEMMI
Az idealizáció és a jövőorientáció kombinálásával kiiktatod vagy semlegesíted az önkorlátozás folyamatát. Képzeld el egy pillanatra, hogy egyáltalán semmilyen korlátaid nincsenek. Képzeld el, hogy rendelkezel mindazokkal a lehetőségekkel és adottságokkal, amelyekre bármikor is szükséged lehet, hogy bármilyen célt el tudj érni, amit magad elé tűzöl. Mindegy, hogy hol tartasz az életben, képzeld azt, hogy megvan minden barátod, hozzáférésed és kapcsolatod, amire csak szükséged van ahhoz, hogy minden ajtót ki tudj nyitni, és mindent el tudj érni, amit csak akarsz. Képzeld el, hogy egyáltalán nincsenek korlátai annak, amivé válhatsz, amit megszerzel vagy amit teszel, miközben azokat a célokat követed, amelyek igazán fontosak számodra.
GYAKOROLD A CSILLAGOSÉG-GONDOLKODÁSMÓDOT
Charles Garfield érdekes felfedezésre jutott, amikor a „csúcsteljesítőket” vizsgálta. Azokat a férfiakat és nőket elemezte, akik éveken át csak átlagos teljesítményt nyújtottak, majd hirtelen robbantottak, és óriási sikert értek el, hatalmasat teljesítettek. „Csillagoség- gondolkodásmódnak" nevezte el az „elrugaszkodási pontot", amely mindannyiuknál azonos volt.
A csillagoség-gondolkodásmódnál azt képzeled, hogy minden lehetséges számodra. Pont úgy, mint amikor felnézel a csillagos égre, és azt látod, hogy határtalan. Több évnyire előre gondolkodsz, és azt képzeled, hogy majd egyszer valamikor minden szempontból tökéletes lesz az életed. Onnan nézz vissza a jelenedre, és tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy minek kellett volna történnie az életedben, hogy lehetővé tegye ezt a tökéletes jövőképet? Akkor visszatérsz a jelenbe, és felteszed azt a kérdést, hogy minek kellene történnie ettől a ponttól kezdve ahhoz, hogy majd valamikor a jövőben elérd az összes célodat?
NE ENGEDJ AZ ALMAIDBÓL
Amikor az idealizációt és a jövőorientációt gyakorlod, ne engedj az álmaidból és a jövőképedből. Ne elégedj meg kisebb célok és félsikerek elérésével. Álmodj inkább nagyot, és fejben messze vetítsd előre magad a jövőben, mintha a világegyetem egyik legnagyobb hatalmú embere lennél. Hozd létre a tökéletes jövőképet magadnak. Határozd el, hogy mit akarsz igazán elérni, majd térj vissza a jelenbe, és kezdj el azzal foglalkozni, amit már itt és most meg tudsz tenni, a jelenlegi helyzetedben.
Részlet Brian Tracy: Célok című könyvéből.